RÁK ELLEN

?

Hatékonyabb mint a rákgyógyszerek és biztonságos, mint egy szelet kenyér

Email Nyomtat

Amennyiben valamikor Önnek, vagy bárkinek a családjában azt mondták, hogy rákja van, akkor ismeri azt az érzést, amit az információk hirtelen szükségszerűsége és az ezekkel kapcsolatos érzelmi hullámvasutazás okoz. A hosszú vizsgálati és kezelési időszakok, amiket egy sor üres fecsegés követ. A hülye szövegektől való félelem, amikor éppen tisztázásra lenne szükség. A nyomás abba az irányba, hogy tegye keresztbe az ujjait és helyezze a bizalmát a szakértőkbe.

Nancy Henry ahogyan kell, összekulcsolta az ujjait, miután 2004 májusában mellrákkal diagnosztizálták. Két évvel és kettő kezeléssel később bekövetkezett egy még ennél is rosszabb dolog. A rák, ami a mellében volt átterjedt a tüdejére is. Az orvosa meghökkent azon, hogy egy csomó daganat jött létre a testében, anélkül, hogy ennek bármilyen nyilvánvaló tünetei lettek volna.
Csodálkozásában a prognózist is elrontotta. Azonnal beíratta őt egy klinikai kísérletbe, és azt mondta, hogy "kipróbálják rajta az új csodafegyvert".

És a csodafegyver tényleg hatott. Nancy egyetlen adag után csaknem meghalt. A testét hólygok borították el és remegett a lába. A szakember szerint mindenkinek kell mellékhatásokkal számolnia, de Nancy úgy érezte, hogy ez neki sok. Éppen karácsony estéjén a dolgok végül annyira rosszra fordultak, hogy hívta a doktorát. Ő vakáción volt, de a másik doktor, akit elért azt mondta, belehalhat, ha nem intézkedik. Nancy párja egy gyógyszertárban, Karácsony este egy órával záróra után beszerezte azt a gyógyszert, ami lassan képes volt megállítani a pusztító mellékhatásokat. Szerencsére három héten belül a tünetei lecsillapodtak.

Nancy doktora megállapította, hogy a Nancy teste volt túl érzékeny. Úgyhogy előírt neki egy Aromasint
(egy olyan gyógyszer, ami elnyomja az aromatase enzimet hogy csökkentse az ösztrogént a testben). A szörnyű mellékhatások hetei után, Nancynek azoban elege lett.

Eldöntötte, hogy nem fog bevenni semmi orvosi drogot azért, hogy harcoljon a rákjával. Bár azt mondták neki, hogy az élete menthetetlen lesz, amennyiben elutasítja a hagyományos kezeléseket, ő úgy döntött, hogy az életminőségére fog koncentrálni. Mert végül is mit ér egy hosszabb élet, ha csupa fájdalom és szenvedés?

Azután valami bámulatos történt. Amint Nancy megváltoztatta a figyelmének fókuszát, csoda történt. Miközben egy énjéhez fordult, megtanult mindent a betegségéről, méregtelenítette a testét, diétáját átalakította és beletett pár kitűnő ételt,
elkezdett jobban lenni. Ma már érzi, hogy el tud lazulni miközben azt mondja, csupán azt teszi és azt eszi, amiről azt gondolja, hogy a legjobb önmagának. Az ételek közül, amit belevett a napi étrendjébe a legnagyobb csoda egy magyar találmány, az Avemar volt, ami egy hihetetlenül hatékony rák elleni étel. Egy konferencián ismerte meg és azóta is használja és tanácsolja minden sorstársának.

Amikor Nancy kapott egy alapítványtól egy négy hónapos adagot az Avemarból, elkezdett reménykedni és ma is úgy gondolja, hogy ez volt, ami megállítótta a mellrákját. Amikor azonban kiderült, hogy a rák a tüdejében szintén eltűnt, elkezdte vallásosan kezelni az Avemart.
Bár az Avemar nem az egyetlen része Nancy rákkal való harcának, ő ezt nevezi a legfontosabbnak. Persze mellette felépítette saját biogazdálkodását, néha elmegy kenujával evezni és előadásokat tart önkéntesként más rákos betegeknek.

Az utolsó PET/CT, amit körülbelül hat hónappal ezelőtt vettek, megmutatta, hogy a rákja áttétes stabil állapotban van. Nancy azt mondta, hogy a legjobb az, hogy tudsz reménykedni amikor rákod van, még olyan esetekben is, mint az övé, ahol a tüdőre is áttétként átkerült a daganat. A daganatainak többsége, amíg el nem tűnik, un. stabil állapotban van. Véleménye szerint az Avemar olyan szer, ami alkalmas a legkomolyabb daganatok kezelésére és arra bíztatja a betegtársait, hogy vegyenek részt egyenlő partnerként a megfelelő terápia kiválasztásában és ne nyugodjanak bele abba, ha az orvosuk reménytelennek látná a helyzetüket. Hajlandó elmenni addig, hogy az Avemar a számtalan egyébként létező rákterápia közül a leghatékonyabb.

Egy rákgyógyszer, ami az immunrendszert erősíti

Avemar rák gyógyszerAz Avemar egy fermentált búzacsíra kivonat. Vizsgálatok szerint képes gátolni a tumornövekedést többek között tüdőrák, vastag- és végbélrák, melanoma illetve leukémia esetében is. A mechanizmus fő eleme a daganatsejtek fokozott energiatermelésének megakadályozása, amivel gátolja a daganatsejtek további szaporodását.

A szer története egészen Szent-GYörgyi Albertig vezet vissza. Amerikai kutatásai során Ő kezdett kutatni a rák ellenszere után, és ezt a C-vitamin és egy "valami" kombinációjában kereste. Hidvégi Máté, aki 1991-ben fölhívta Fodor Gábort, az Amerikában élő szerveskémikust, merthogy olvasott valamit Szent-Györgyinél a búzacsíráról; rákkutatással foglalkozott. Fodor elmondta neki, hogy épp most számolják föl Szent-Györgyi laborját Woods Hole-ban. Hidvégi megkapta a rákkutatásra vonatkozó publikációk, cikkek gyűjteményét - meg néhány kis üvegcsét, amelyen a C-vitamin feltalálójának a kézírása látható.

A Műszaki Egyetemen, ahol Hidvégi a 90-es években tanított, nem adtak pénzt "olyan marhaságokra", mint a rák elleni szer. Hidvégi újra Fodor tengerentúli segítségét kérte, aki elirányította Hermann Esterbauerhez, a Grazi Egyetem biokémiai intézetének igazgatójához. Az osztrák tudós azt mondta, pénzt nem tud adni, de a laborban azt csinálnak, amit akarnak. Hidvégi professzor eladta az autóját, mozgósította tartalékait, s kiküldte Grazba egyik hallgatóját, aki nála írta szakdolgozatát. Egy éven át különböző biotechnológiai módszerekkel kémiailag átalakított kivonatokat, porokat készítettek búzacsírából.

1996-ban volt egy olyan pillanat amikor Hidvégi úgy érezte, föl kell adnia. Sok volt a gyürkőzés, elfogyott a pénze. A szintén kutató édesanyja letette elé az asztalra a Széchenyi-díjával járó több mint egymillió forintot, az apja pedig azt mondta, a nyugdíjából havi ötvenezer forintot áldoz arra, hogy eltartsa a családját. Ott állt negyvenévesen egy fillér nélkül. Amikor egy angol nyelvű tudományos publikációt készített elő, nevet kellett adni a "gyereknek". Vallásos nevelést kapott, úgy gondolta, Istentől kapta a szert ajándékba, és az Ave Maria nyomán Avemarnak fogja nevezni.

Az Avemar 1998-ban, mint rákbetegeknek adható étrend-kiegészítő került forgalomba. Ekkorra kiderült, nem a Szent-Györgyi által feltételezett anyagok gátolják a rákos sejtek szaporodását. De hogy pontosan melyek, azt maga a feltaláló máig nem tudja megmondani. A szert Izraelben kezdték gyártani 1998-ban, Magyarországon a klinikai vizsgálatok elvégzése után, 2002-ben törzskönyvezték "daganatos betegeknek adható, speciális - gyógyászati célra szánt - tápszerként". Hidvégi Mátét az Avemarért Jedlik Ányos-díjjal és köztársasági elnöki aranyéremmel tüntették ki, s 2006-ban az USA-ban (ahol találmányát Ave néven forgalmazzák, s "magyar por"-nak, Hungarian powdernek hívják) az Év legjobb új terméke díjat kapta a Táplálkozástudományi Expón.

A feltalálónak ma már nem kell kihallgatásokra járnia, mint nyolc-tíz éve, amikor gyakran följelentették. Vagy azért, mert sarlatánnak szerették volna nyilvánítani, vagy azzal gyanúsították, hogy az ötletet mástól orozta el.

Hatékonyabb, mint a Tamoxifen - bármilyen negatív mellékhatás nélkül

Egy egereken végzett kísérletben, amiben emberi mellrák-szövettel fecskendeztek be állatokat, az Avemar 50 százalékos eredményével szemben a Tamoxifen csupán 34%-ot ért el. Egy másik fajta ösztrogénért-érzékeny mellrákkal folytatott kísérletben, az Avemarnak 49 százalékos, a Tamoxifennek 42 százalékos eredménye volt.

Az Avemar jobban teljesített két hormon-gátló rákgyógyszerrel való összehasonlításban is. Anastrozole (Arimidex) csak 25 százalékkal csökkentette a ráksejtek növekedését, az Examestane (Aromasin) csak kissé jobb egy aránnyal 26 százalékot ért el.

Bár Avemar megverte mind a három népszerű rákgyógyszert, a legjobb hatásokat kombinációban valósították meg. A legjobb kombináció az volt amikor az Aromasin és Avemar együtt működtek. Együtt 60.4 százalékkal gátolták a mellrákos sejtek növekedését.

A Tamoxifen a "bestseller" a kemoterápiás szerek közül, pedig nem olcsó. Ráadásul szinte minden esetnél mellékhatásokkal lehet számolni az alkalmazásakor. Komoly mellékhatásokat soroltak fel a National Cancer Institute közleményéban. Olyanokat, mint vérrögök, szélütések, anyaméhi rák, és hályogok kialakulása két- háromszor nagyobb valószínűséggel, mint azoknál a nőknél, akik nem szedték a Tamoxifent. A Tamoxifen felkerült Kaliforniában a rákkeltő vegyszereknek a listájára. Vagyis egy rákkezelésben alkalmazott szer voltaképpen egy elismerten rákkeltő anyag.
A leggyakoribb mellékhatások a hajveszteség, fájdalmak (az ízületekben, izmokban, és végtagokban), székrekedés, hőhullámok, és hányás. Gyakran komolyabb mellékhatások is jelentkeznek, mint mellkasi fájdalmak, zavarodottság, depresszió, látás vagy beszédzavar,és rengeteg más ijesztő jelenség. Néhány mellékhatás, mint például az idegrendszeri-zavarok, gyakrabban előfordulnak, mint a Tamoxifen esetében.

Hogy néz ez ki az Avemar esetében? Az American Biosciences egyetlen figyelmeztetést tett rá a terméismertetőre. Egyeseknél, akik érzékenyek a gluténre, allergiás reakciókat okozhat. Náluk egy szelet kenyér éppen ezt váltja ki. 

Veszélyesen hangzik nem?

Amennyiben többet szeretne tudni a szerről, vagy holnaptól fogyasztani szeretné, a www.avemar.hu oldalon megtalálja, amit keres.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 1
Havi: 11
Össz.: 6 393

Látogatottság növelés
Oldal: Avemar
RÁK ELLEN - © 2008 - 2024 - rakellen.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »