RÁK ELLEN

?

Osteoarthritis

Email Nyomtat

Az Osteoarthritis ( Magyarországon általában arthrosisnak nevezzük;  gyulladásos ízületi betegség panaszai és tünetei) vizsgálata közben jutottak erre az eredményre a Kalifornia Egyetem  és a Fredericksburg kórház munkatársai és az eredményeket a közelmúltban publikálták a Osteoarthritis and Cartilage című magazinban.

Izület arthrosisAz arthrosis gyakori formája az ízületi bántalmaknak. Ez a leggyakoribb ízületi betegség, mely jelentősen nehezíti a beteg mindennapi tevékenységeit. Nem tévesztendő össze a reumatoid artritisszel, ami lényegében autoimmun betegség, vagyis a szervezet saját sejtjeit, szöveteit támadja meg. Az oszteoartrózis, tehát az ízületi kopás, degeneráció általában 60 éve felett gyakori. Az USA-ban 21 millió ember „élvezi” a tüneteit. Sportolókban előfordulhat korábban is. Lényege, hogy a csontvégeket burkoló, védő porcfelszíni réteg az ízület területén károsodik, és a porc fokozatosan pusztulásnak indul, apró csontkinövések képződhetnek. A kopás oly mértékű lehet, hogy a végén már a csontvégek érintkeznek egymással. Ez komoly fájdalommal jár, nem szólva a károsodásról, a degenerációról.

A betegség főként a teherviselő ízületeket érinti, mint a csípő, térd, kéz, lábfej. Apróbb-nagyobb csontkinövések járulnak még ehhez, illetve az ún. Heberden- vagy Bouchard-csomók, amelyek főként a kézen észlelhetőek.
A túlsúly, az elhízott állapot fontos kockázat. Az ízületekre háruló teher ez esetben még nagyobb, hiszen a saját súlyát is el kell „cipelnie” a betegnek. Mindenfajta súlycsökkentés hasznos lehet éppen ezért, főként a térdet illetően.

kutatók megvizsgálták három korábbi tanulmány eredményeit, amibe összesen 287 beteget vontak bele. A cikk szerint három hónapi csipkebogyópor szedés eredményeként a fájdalom háromszor hatékonyabban szűnt meg, mint azoknál, akik paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítót (Tylenol, Panadol, Anacin-3, Tempra és Datril) szedtek. A csipkebogyó még az alternatív gyógyászat kedvenc hatóanyagánál, a glukuzamin-nál is 40%-al bizonyult hatékonyabbnak. Ráadásként említik a kutatók, hogy a gyógyszerkészítményekkel szemben semmi negatív mellékhatását nem találták a csipkebogyónak.

„Ez egy nagyon fontos hír az artritisben szenvedőknek,” mondta Kaj Winther. „ A legjobb a csipkebogyó hatékonysága mellett az, hogy recept nélkül elérhető bárki számára, miközben semmi mellékhatással nem kell számolniuk, ami nem mondható el a fájdalomcsillapítókról.”

A csipkebogyó a gyepűrózsa (vadrózsa)bogyója. A C-vitaminon kívül számos olyan anyagot tartalmaz, amelyet az emberi szervezet kiválóan tud hasznosítani: pektin, flavonoidok, cukor, alma- és citromsav, cseranyag, A vitamin.

Már az ókori népek is felismerték gyógyító hatását, főként a sorvadásos betegségek ellen. A C-vitamin fokozza a szervezet ellenálló-képességét, a flavonoidok gyulladás gátló és antibiotikus immunerősítő hatást fejtenek ki, a pektinek pedig segítik az emésztést. A bogyóból készített gyógytea influenzás időszakban, meghűléses megbetegedések idején rendszeresen fogyasztandó. Ismeretes gyógyhatása vese- és hólyagbántalmakra, bélhurut és hörghurut esetén. Emésztést javító hatása közismert, gyenge vizelethajtó tulajdonságú. A csipkebogyó készítmények jól használhatók erősítő, üdítő és élvezeti célokra is. Íz javító hatása miatt gyógynövény-keverékekben, gyümölcs-teákban széles körben alkalmazzák.

A növény termését szeptember környékén kell gyűjteni. A hét végén kint jártam a Bakonyban, de még éretlen. Úgy számoltam, hogy 2-3 hétre van még szükség a teljes érésig. Gyümölcsaszalóban vagy napon kiterítve kell megszárítani és így egész télre eltárolható. Nekem még van a tavalyi szedésből is egy kicsi.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 15
Össz.: 6 397

Látogatottság növelés
Oldal: Vegy:osteo-csipkebo
RÁK ELLEN - © 2008 - 2024 - rakellen.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »